A téma értékelése:
  • 0 szavazat - átlag 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
SUB
Smile A poliészter csillapító, példul amit a cég is árul, vagy vatta is lehetne, de az bonyolultabb. A jelenlegi dobozméret megfelel szerintem, elég jó kompromisszum lenne. 10-15 literrel lehet esetleg több, de sok változást ez nem hoz az átvitelben.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Növelni tudom kicsit a belső térfogatot. Méghozzá ha kiszedem a reflexnyílás terelőlapját. Az még plusz 1,2l kb. Ha számít valamit, akkor kiszedhetem. És ezt a csillapítót hogy kell elhelyezni, és mennyi kell bele? Valahogy rögzíteni is kéne.
Válaszol
Csillapító az anyag vastagságában a falakra (hátsó fal (főleg a hangsugárzó mögött) elsősorban, illetve oldalfalak, előlap nem feltétlenül szükséges), az az 1L meg nem oszt/nem szoroz. Legfeljebb minimálisan lejjebb tolja a hangolási frekit. Ezt könnyebben elérheted a hangolócső változtatásával, ha szükséges egyáltalán. Smile
Üdv: spexcel!
Válaszol
Most ott tart a dolog, hogy nem lehet kivenni a reflex nyílás terelő lapját, mivel az egy merevítést is szolgál. Egy faléc lesz beragasztva a reflexnyílás helyére.
Akkor megy rá a csillapító (ugye ez: Rezgéscsillapító hangfal belsejébe 950x500x38mm) oldalra meg hátra. A reflex nyílás terelő lapját is befedjem vele? Az pont a hangszóró alatt van, és elég közel hozzá.
Ez akkor kb milyen frekire lenne hangolva, ha zárt dobozba hagynám (61,6l)? (ez az amibe mértem)
Az erősítőmben jelenleg 18Hz-nél van a -3dB-es pont. Mert akkor ezt lehet odébb kéne tennem.
Válaszol
Télleg...most látom csak...zárt doboz. Smile Nem olvastam, hogy ez már egy mod 2. Akkor csak pakold bele a dobozba.

Ja, de ha ez szub (és az), akkor nem is kell bele feltétlenül az a csillapítóanyag. Ilyen frekiken (<100Hz) nem alakulnak ki állóhullámok, mert (főleg autóban) nem lesz akkora oldala a doboznak. Legmélyebbre zárt doboz valszeg csillapítóanyaggal megy, bár ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Hallgass shalára, és próbálkozz.
Üdv: spexcel!
Válaszol
Az elhelyezés végülis mindegy, mivel zárt a doboz. Rögzítheted is, ha úgy gondolod, de nem kötelező az oldalfalakra ragasztani. A mennyiségét meg neked kell eltalálni, tulajdonképp ezzel tudod "hangolni" a dobozt. Kitömni nem kell sztem, lefeljebb lazán feltölteni kb. felét 1/3-át. De autós témában vannak tőlem sokkal többet tapsztaltabbak is itt a fórumon. Smile .monokli.
A doboz -3dB-es pontja ebben a zárt dobozban csillapítástól függően (valamennyi mindenképp kell) 25-27Hz, kb. 35-38Hz-re hangolódik (Fc), de ez most igazán nem számít.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Csak így alulról elkezdem feltölteni az anyaggal, és kész? Nem gáz az ha belelóg a hangszóróba a csillapító anyag?
Úgy kb-ra mennyi éne bele? Hány ilyet tömjek bele:950x500x38mm? Gondolom erre gondoltál amit lehet kapni nálatok.
Válaszol
Pont én is ilyesmit kérdeztem a múlt héten. Big Grin Azt a "lapot" szét kell húzni, és úgy beletenni, lazán, ahogy shala írta. Ha többet veszel, jobbak a kísérletezéshez a lehetőségeid. .ful. -ózz!
Üdv: spexcel!
Válaszol
16 csavar tartja azt a 15kg-os dögöt. Nem szeretném sokszor ki be tenni, mert sérvet kapok Smile
Meg az én hallásomra nem alapoznék Big Grin
Válaszol
Akkor válaszd az arany középutat: pakold bele a shala által ajánlott mennyiséget (1/3) lazán, aztán egyszerűen felejts el az egészet. Állóhullámok szempontjából nem fontos, alsó határfrekire meg marginális hatással van (néhány Hz). Smile
Üdv: spexcel!
Válaszol
Úgy lesz. Akor a volt reflex nyílást is teletömöm. Szóval akkor szét kell húznom azokat a dögöket.
Hány ilyen tábla kell bele kb? 1-ből kijön?
Válaszol
Azér ne teletömni, csak finoman. Smile Itt a csillapítás nem is az állóhullámok miatt kell, az f3 pont is csak feljebb kúszik ettől, de a naggyon magas Qtc-ből lehet így lefaragni, azért lehet jó. 1-1,5 táblából ki kell jönni sztem az 1/3-nak.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Köszönöm a segítségeteket!
Akkor megpróbálom ezzel a megoldással!
Majd írok a fejleményekről.
Válaszol
Üdv Mindenkinek!

Nem kétutas téma-bocs, de sürgősen infóra lenne szükségem!
Szeretnék SUB-ként használni egy HA 25 braun/1534-671 tipusu hszórót.
Adatai nem elérhetőek a terméklistán, ezért szeretném ha valak, aki ismeri az leírná, hogy
mekkora nettó térfogatot igényel, és reflex vagy zárt dobozt?

Nagyon megköszönöm a segítséget.

Üdv!
B .kv.
Válaszol
Van topik subnak, ha arról van szó, oda kell írni. Wink .??.
Kicsit kisebb Qts Qes értékei vannak a 4 Ohmos braunnak, kicsit érzékenyebb is, kicsit kisebb dobozba kell tenni. De nincs róla mérés, ígY hajszálpontosan nem tudom megmodani....
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Köszi!

A kisebb doboz jó hír, mert kevés a hely.
Egyébként szinte csak zenére kellene,(kiegészíteni egy pár kis dobozt),
ezért zárt dobozra gondoltam.
Elég lenne egy tipp is(mondjuk 35l) kiindulási alapnak, csak el tudjam kezdeni az építgetést!
Tényleg!
A 35 liter jó ötlet zárt braunnak?

üdv
b .?.
Válaszol
Jó ötlet a 8 Ohmoshoz. A 4Ohmos mégkevésbé jó zártban.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
hali mindenki. lenne egy hatalmas problémám!!!! a HA31 es 180W-os mélynyomónak hány literes láda kell. mélyládád szeretnék építeni. légyszi vki segítsen. icewater@freemail.hu (ide írjatok) a válszokat előre is köszönöm. hali
Válaszol
CSak szub? Mire használnád?
És mikori HA31? (a gyártás időpontja hátul a vasmagon a kis címkén olvasható)
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Na lezártam a dobozt, és jól megtömtem csillapítóval.
Most már jobban szól. Szebben viszi a mélyebb hangokat, és nem pusztul ki a kis frekis hangokra amitől eddig nagy kitérése volt. A kitérése viszont még így is jelentős 800W al hajtva. Szerintem már közel a végét járja. 1KW-nál többet nem mernék ráereszteni, bár ki tudja.. Most csak 1 tekercset támadtam meg a 2-ből. Nem tudom hogy lenne-e valami jelentős eltérés, ha mind a 2 tekercsét használnám párhuzamosan.
Újabb probléma merült fel viszont. Valahol úgy kiszelel belőle a levegő.. És nagyon úgy tűnik nekem, hogy a gumiperem mellett. Csak így tudtam leírni Smile Nah akkor világosabban. A membránhoz illeszkedik a gumi perem, és ez a gumiperem meg a hangszóró kosarához. A kosár meg csavarokkal van felrögzítve a dobozra. Becsavaroozásnál a csavar felfeszítette a gumiperemet. Eleresztett a ragasztása... Nem függőlegesen megy bele a csavar a dobozba, hanem valami iszonyat ferdén. Azért tudta feltolni a gumiperemet. Ez lehet az egyik szelelési hely.
A másik ilyen hely pedig a láda és a hangszóró találkozása. A láda be van kárpitozva, és erre jön a hangszóró.. Tehát a láda és a hangszóró között ott van a kárpit. Ott is szökik ki a levegő. Kívülről van rácsavarozva a hangszóró a ládára.
Válaszol
Benya Írta:kiszelel belőle a levegő.. És nagyon úgy tűnik nekem, hogy a gumiperem mellett. Csak így tudtam leírni Smile Nah akkor világosabban. A membránhoz illeszkedik a gumi perem, és ez a gumiperem meg a hangszóró kosarához. A kosár meg csavarokkal van felrögzítve a dobozra. Becsavaroozásnál a csavar felfeszítette a gumiperemet. Eleresztett a ragasztása... Nem függőlegesen megy bele a csavar a dobozba, hanem valami iszonyat ferdén. Azért tudta feltolni a gumiperemet. Ez lehet az egyik szelelési hely.
A másik ilyen hely pedig a láda és a hangszóró találkozása. A láda be van kárpitozva, és erre jön a hangszóró.. Tehát a láda és a hangszóró között ott van a kárpit. Ott is szökik ki a levegő. Kívülről van rácsavarozva a hangszóró a ládára.
1.
Biztos, hogy a hangszórónak vágott lyuk mérete megfelelő? Ha igen akkor jön a 2.-es pont.

2.
Talán kezd azzal, hogy óvatosan körbevágod linókéssel a hangszóró peremét, és a hangszóró alá szorult kárpitot kihajítod a francba.
Oda nem szabad ilyet tenni, a levegő ott szökik, simán el tudom képzelni, hogy ezért van az a nagy kilengés...
De most a csavar alulról belelóg a gumiperem alá ?? Ha igen, akkor hamarosan kiszakítja...
Üdv, Péter
Válaszol
Mindkét lengőcséve-részt használni kell, akkor működik normálisan a hangszóró. Utána a kitérés is csökken valamennyit, mert nő az elektromos csillapítás.
A hangszóró alatt tömíteni érdemes, mondjuk a fideka-plast nevű anyaggal, mert ez később könnyen bontható. A gumiszélre meg vigyázni kéne, ha felszakadt, pedig visszaragasztani. Big Grin Ezek mind olyan magától értetődő dolgok, Smile neem?
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
topeti Írta:2.
Talán kezd azzal, hogy óvatosan körbevágod linókéssel a hangszóró peremét, és a hangszóró alá szorult kárpitot kihajítod a francba.
Oda nem szabad ilyet tenni, a levegő ott szökik, simán el tudom képzelni, hogy ezért van az a nagy kilengés...
De most a csavar alulról belelóg a gumiperem alá ?? Ha igen, akkor hamarosan kiszakítja...

Én is a körbevágáson gondolkodtam, csak akkor meg a fém és a fa fog találkozni. Az se lesz egy légmentes valami. Be kéne tenni valami tömítést. Sahalfi írta, ezt a fideka plastot. Azt pesten be lehet szerezni valahol?
Igen néhol belóg a csavar a gumiperem alá.. Elég gány megoldás. A gumiperemet meg nem tudom mivel kéne visszaragasztani. Én szilóra gondoltam.
Válaszol
Benya Írta:Én is a körbevágáson gondolkodtam, csak akkor meg a fém és a fa fog találkozni. Az se lesz egy légmentes valami. Be kéne tenni valami tömítést. Sahalfi írta, ezt a fideka plastot. Azt pesten be lehet szerezni valahol?
És azzal mi baj ha fém+fa találkozik? Az én hangszóróim igy vannak beszerelve Smile
Ha akarsz tömitést, a H2000-nél van polifoam tömítőanyag. Erre találták ki.

Benya Írta:Igen néhol belóg a csavar a gumiperem alá.. Elég gány megoldás.

De ez hogy a jóégbe? Fényképet tudsz készíteni? Esetleg fúróval fúrj elő merőleges lyukat a csavarnak,
és rögzítsd meg szépen. Vagy már tul kicsi a perem, hogy normálba bemenjen a csavar???

Küld el Shalafinak a hangszórót, majd ő megjavíccsa Tongue .hehe. .ut.
Üdv, Péter
Válaszol
Az nem jó, ha a fém, meg a fa találkozik. Vagy lehet jó, de nem légmentes. Smile Ekkora méretben nincs polifoam előre sütve. Csak a fideka marad. Pesten a viszonteladók többségénél van ilyen sztem. Reálpress, Árwill, fejből több nem megy. Meg kell kérdezni.
Én megragasztom, de félek csak ezért Benya nem hozza el nekem. Mondjuk lemérhetném pontosan a T-S paramétereit is. Smile
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Fotót majd megpróbálok feldobni róla. Bár van nekem fotóm róla. Abból talán ki tudjátok találni hogy megy be alá a csavarSmile
Én vinném szívesen, de nincs kocsim, szal úgy nehéz ügy lesz. Én mivel tudnám visszaragasztani a gumiperemet a kosárra? Sziló az nem jó megoldás?
Itt vannak a képek:
http://kep.tar.hu/benyascorner
Válaszol
.hm. szóval elég kicsi a ragasztott felület a csavaroknál, talán ezért. Palmatexel sztem jó visszaragasztani.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Kedves Mindenki!

Küldtem topeti barátunknak egy szubfilter rajzot, nem tudom, be tudja-e tenni, hogy bárki hozzáférhessen és megépítse, ha szüksége van rá.
Ha hozzáférhető, akkor OK!
Sok sikert a kis kapcsoláshoz.
Üdv! SMA
Válaszol
SMA Írta:Kedves Mindenki!

Küldtem topeti barátunknak egy szubfilter rajzot, nem tudom, be tudja-e tenni, hogy bárki hozzáférhessen és megépítse, ha szüksége van rá.
Ha hozzáférhető, akkor OK!
Sok sikert a kis kapcsoláshoz.
Üdv! SMA
Kedves SMA !

Topeti barátod betudja tenni... .hehe. Csak legyen egy kis szabad idöm ! Sad
Délután igérem feltöltöm a tárhelyre a képet és belinkelem a fórumokra.
.zold.
Üdv, Péter
Válaszol
Sziasztok!

SMA, feltöltöttem a webre a két rajzot, amit küldtél, íme:

http://topeti.uw.hu/sma.html
Üdv, Péter
Válaszol
szasztok!
22Literes zárt dobozba tudnátok ajánlani vmi mélynyomót? eddig vmi 20cmes darab volt benne, de már nincs meg szobai szubnak szánnám, és nem feltétlen vidi szórót szeretnék bele!
Válaszol
Vidit nem is fogsz találni, itt sem. Wink
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
Hali!
Én egy SUB ládát szeretnék építeni, házilag...
Lehetőleg minél profibb és dögösebb legyen! Very Happy
Most éppen egy 2,1-es házi tda2030-as rendszerem van Very Happy, készülőben a hidalt verzió, később 200Wos darlingtonon gondolkodom, tehát hosszótávra kellene.../ha valakinek kell segítség, nyákrajz stb tda2030-hoz szoljon, már nem egyet építettem, sokat tapasztaltam, persze nem vagyok profi még, ha tudok, segítek/
Nekem valójában csak elméleti segítség kellene:
-mekkor, milyen doboz...
-milyen hangszóró
-milyen anyagú doboz
-design esetleg
-cső bele
/ezzel a a hangdobozépítős versennyel lehet valamit nyerni, vagy valami "rang"-ot elérni?/
THX:
---ZoLee---
Válaszol
KeserűCukor Írta:Hali!
Én egy SUB ládát szeretnék építeni, házilag...
Lehetőleg minél profibb és dögösebb legyen! Very Happy
...
THX:
---ZoLee---

Először a szokásos kérdések:
- zenére vagy házimozira?
- hangminőség a lényeg, vagy hogy üssön?
- költségvetés?
- méretkorlátok?
.ir.
A műszaki részletek csak ezután jönnek.
Válaszol
Úgy vettem észre, hogy szubnak a nagyobb terhelés miatt 4 Ohmosat szoktak használni. Persze ez csak az én meglátásom. Pl. A Yamahákban 5 Ohmosak vannak.
Lex
Válaszol




Jelenlevő felhasználók ebben a témában: 8 Vendég