A téma értékelése:
  • 0 szavazat - átlag 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
videoton dc 2580
#1
Hali!
Segítségre lenne szükségem, sikerült beszerezni a fenn említett példányt meglepően jó állapotban!
Miután valami ördögi gondolat keretében elkezdtem kigyűjteni a videoton utolsó tornyát / Videoton EA 7386 S erősítő, Videoton RT 7300 S , Akai hx-2,
és most a dc 2580/ meglett a hangfal is. A habszél elporladt. Ennyi az össz hibája.
De a hangja valami tragédia, magasa az nincs, még hangszintszabályzóval is csak sziszeg, borzalom. A közép hangot úgy lehetne jellemezni, mintha az előadó hölgy/úr valami vastag függöny mögött, elbújva énekelne. A mélyek se zseniálisak, de jelenleg a gyenge habszél miatt nem korrekt dolog bántani. A váltója, nevetségesen egyszerű, a HIFI magazin szerint, 3k és 7k vált. /3tekercs és 3 kondi árválkodik benne.
Mit tehetek vele, hogy jobb legyen. Divat zenét hallgatok (juventus rádió és hasonlók zenei anyagai)
Valami tippet várnék, de szeretném formailag a dobozt megőrizni gyári állapotúnak, / de az nem azt jelenti, hogy egy reflex lyuk ne férne el rajta hátul/
shalafi66 segítségét szívesen venném, fórumbeli jó tanácsai már segítettek, most is jól jönne!
hangszórók
ha25/1128 lemez
hb10/1018
hg1,9/1308
Köszönettel: Gergő
Válaszol
#2
darthdenes Írta:Hali!

Ajjjajjjaj... Reflex lyukat nagyon gyorsan felejtsd el, azzal véglegesen elrontanád. A 2580 egyébként egy viszonylag jó mély átvitellel rendelkező hangfal, tehát csináltasd meg a habperemet rajta, és minden helyrejön. A hangváltó lehet hogy nem tökéletes, de ez nem az egyszerűségétől, vagy bonyolultságától függ, hanem a pontos tervezéstől. Ha kevesled a közepet, győződj meg róla, hogy működik e egyáltalán benne, nincs e esetleg megégve vagy leégve. Bár a vidi ezen dobozai soha nem voltak high end csemegék, de azért pont azzal a zenével amire te használnád nagyon megállják a helyüket a maiakkal ellentétben.
Freddy
Válaszol
#3
Hali!
Nézd, én nagyon sok problémát találtam ebben a falban, de miután ez megy a toronyhoz, maradnék ennél. A hangszórók biztos jók. De van egy olyan érzésem, hogy ez már a szocializmus spórolósabb időszakából való. Az érdekelne, hogy a mélyet javítani, vagy kompletten cserélni lenne jobb?
Az tuti, hogy a magasat olyan messzire dobom belőle, hogy még Indiana Jones sem találná meg. Viszont szerintem még a hg2.5 is bele menne egy kis alakítással. Mert a magashiány nagyon bántó. A hangszóró nincs leégve.!!!
Válaszol
#4

Azért beszélsz furcsaságokat, mert pl a HG1.9 elvileg lényegesen magasabbra megy mint a HG2.5, csak annak nagyobb a terhelhetősége. Mindettől eltekintve, én azt ajánlanám, hogy nézd meg azt a tekercset a pillén közelebbről, mert én már láttam olyan megégett magasat, ami még épp hogy szólt, de kapott már eleget az élettől.

A mélyet újraperemeztetni érdemes, de csak és kizárólag h2000-es alapanyaggal.

Ha meg mégis kidobod a magasat, akkor úgy dobd, hogy én megtaláljam, mert pont szükségem van két HG1.9 pillére.
Freddy
Válaszol
#5
Az új magasak lehet, de a régiek nem! Ez meg minimum 20éves doboz! Anno a hifi magazin is ezt írta, hogy magashiány, de nem gondoltam komolyan, mert anno a hs 500 is ezt írták, de az nem volt ennyire gyenge. Az igaz, hogy 7k nél indítva szépet mutat az új hg1.9.
Válaszol
#6
darthdenes Írta:Az új magasak lehet, de a régiek nem! Ez meg minimum 20éves doboz! Anno a hifi magazin is ezt írta, hogy magashiány, de nem gondoltam komolyan, mert anno a hs 500 is ezt írták, de az nem volt ennyire gyenge. Az igaz, hogy 7k nél indítva szépet mutat az új hg1.9.

Na mindegy, feladom.
Freddy
Válaszol
#7
Mi van??
Válaszol
#8
Bár nem valószínű, de ez is okozhat ilyet...Cseréld ki a kondikat a hangváltóban ugyanolyanokra, az lehet hogy megoldja. Ha az sem segít, akkor vegyél bele két új pillét.
Freddy
Válaszol
#9
Freddy Írta:a pontos tervezéstől
na az nem volt akkoriban. Wink
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#10
Freddy Írta:Bár nem valószínű, de ez is okozhat ilyet...Cseréld ki a kondikat a hangváltóban ugyanolyanokra, az lehet hogy megoldja. Ha az sem segít, akkor vegyél bele két új pillét.
csak elkót szabad cserélni, PE PP kondikat békén kell hagyni.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#11
shalafi66 vélemény?
A mély csere v. javítás? Ha csere akkor mire?
A kondik jók! Nem a kiszáradós fajta!
Válaszol
#12
Hát ha a membrán jó, inkább javítani kéne, jó volna helyére a 479-es hangszóró, de annak mostanában nem túl jó a membránja, így inkább maradjon a régi.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#13
Találtam egy olyat hogy
HG1,9-2,5 pille 700ft/db ez azt jelenti, hogy leszedem a mágnesről és rendelek egy pár ilyet, ráteszem, ráforrasztom és szól. Úgy mint az új Hg 1,9, vagy a mágnesnek is köze lesz hozzá?
Válaszol
#14
A mebrán tökéletes, szép állapotban van! Akkor a mélysugárzó probléma kilőve ezzel! Marad a magas, hangszóró! Pille csere v. komplett?
Válaszol
#15
A magassal inkább úgy kéne, h. mágneskört cserélsz, és marad a régi pille. Az újak rosszabbak is lehetnek.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#16
Köszi shalafi! De nem tökölök lerendelek egy pár magasat és közepet hozzá.
Hangváltó maradhat? Vagy változtassak?
Válaszol
#17
Az új magasoknál nem mindegyik pille központos, azért írtam, hogy inkább maradjona régi. Közép az lehet új, de kell elé egy 3,3 ohm körüli soros ellenállás. Talán a magas elé is 1 ohm körül.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#18
Ennyivel gyengébb lenne , a mély érzékenysége, hogy még a 86db magas elé is kötni kellene egy elleneállást! A középbe biztos voltam, de a magasban is? Mekkora lehet az érzékenysége egy ilyen ha 25/1128nak?
Válaszol
#19
88-89dB körül, mágnes, és gyártási időpont függő.

Ha csinálod amit írtam, és mágneskört cserélsz a magason, akkor biztos h. kell az ellenállás, mert 88-89dB környékére ugrik az érzékenysége.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#20
Köszi a válaszokat, ha valakinek van még tapasztalata ezzel a dobozzal, írjon!
Válaszol
#21
.haha. Igen, pl. ha valaki mérte volna a hangszórókat-váltót benne, T-S-t átvitelt, impválaszt, akkor nyugodtan szóljon.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#22
Van valakinek, ilyen fala, mit szól ez felújítva. Régen volt hs 500 de komolyan kellett reszelnem hogy értelmes hangja legyen. Igazából csak hobbizok ezzel, mert van egy korrekt házi-mozi rendszerem, amivel szeterózni is igen jól lehet, sajna ettől fényévekre van, ez a doboz. Havernak van egy dc 2510 annak nagyon dögös kis hangja van!
Írjatok észrevételeket!!
Válaszol
#23
Pedig a váltón kívül más nagy baja nincs ezeknek.

Milyen az a korrekt hm cucc?
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#24
Üdv! Én h2000 peremmel javítottam ilyen hangfal mélynyomóját, de a mágnes időbeli romlása miatt (vagy nár gyárilag ilyen volt) nagyon rossz T-S paraméterei lettek(Qts=0,8 ), gyenge mélyhangjai lettek 50 Hz-zől lefelé, és 600 Hz környékén is gyengült kb 1 kHz-ig. Én a mágneskört is gyenge pontnak tartom így 20 év után, meggondolnám a felújítást, vagy mágneskört cserélnék (csak azt én nem tudok) Bár a felújítás szépen és jól sikerült, a hangzás miatt eladtam a hangszórókat. A mostani 479-et Shalafi nem dícsérte, mi a helyzet a 450-es hangszóróval? Az jobb választás lenne? lehetne valami egyedit esetleg?Várom Shalafi tanácsát is!
Kicsi az elektron, de mi lenne nélküle?
Válaszol
#25
Házi-mozim.
Nem egybe műanyagdoboz!
Harman/Kardon avr 132 erősítő
Rubicon rp 26 5.0 szet
A lánc gyenge pontja az aktív szub Jamo sub 200
dvd egyelőre egy LG lejátszó, valami jó beszerzése folyamatban!
Válaszol
#26
Hogy is hívják azt az elrendezést, amit általában centereknél alkalmaznak? .sokk.

Szerk: Ja, megvan, beugrott. Azt hiszem D'Appolito..
Nem én vagyok hülye.. a világ nem normális Smile
Válaszol
#27
D'Appolito. amikor a két mélyközép között van a magas!

Más

electron a 2580as váltóján módosítottál? A dobozba tömtél még vattát, mert nem sok fekete kutyaször/ mert az enyémben tuti az van ('Tongue')/ találtam benne!
Válaszol
#28
electron Írta:450
Az 4 ohmos, és csak b-reflex dobozban működik.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#29
Kérdés??
A 3 hg1.9 közűl melyik csereszavatos a dc2580 magasával? A zárófedelem melyik tipusra illeszkedik a legjobban? Adatlap csak a HG1,9-623ról van, azt szívesen belereszelném a dobozba, de úgy , hogy a díszkeret takarja!
Mik a különbségek a magasak között? Valamelyik tuti 4 v.8 ohmos. Más különbség??
Válaszol
#30
Üdv. Szerintem a pille formája semmit sem változott, tehát jó bele a 8 Ohmos pille, ha mindenképp a régi felújításán gondolkozol. (Én faragtam bele jobbat). A gond inkább az, hogy gyengébb az a 20 éves mágnes a mainál. A régi pille ha tudja a 7 Ohm körüli DC ellenállást, egy új mágnessel érzékenyebb lesz. Ha kevesebb, akkor komplett csere, és bízz benne, hogy jól központosított magasokat fogsz ki. A három csavarhely ugyanott van, tehát az előlap műanyagot a régiről át tudod tenni az újra, és nem kell faragni, de a központosításra az összszereléskor figyelni kell.
Kicsi az elektron, de mi lenne nélküle?
Válaszol
#31
Idézet:de a központosításra az összszereléskor figyelni kell.
az a pillén múlik, ezért biztosabb a régi.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#32
Totális felújítás következik, minden zsír újra cserélek inkább. Meguntam, a meg van öregedve a mágnes illetve hasonszőrű dolgokat! A magashangszóróm szerintem csak kapott az élettől mert szétkaptam, még egyszer meglesve, kicsit kokszos. A közép pereme porlik. Ue. a méllyel is. Sajna véletlen egy ilyen kis perem darabot beletapostam a szőnyegbe, sehogyse akar kijönni, cumi! Tehát az is csere!

Akkor 2-2-2db
HA25-479
HB10-427
HG1,9-623
Kerül rendelésre. Ez így akkor oké?????
Viszont a közepet egy 3,3 Ω körüli soros ellenállással illesztem, a magasat pedig egy soros 1 ohm-ossal.

A kondik nem elkók tehát nem kell cserélni.
A keresztezési frekit kellene piszkálni?
Válaszol
#33
Idézet:Ez így akkor oké?????
Nem. De úgysem hallgatsz arra amit firkálok, szóval mindegy. Nem szólok bele.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol
#34
Nem. De úgysem hallgatsz arra amit firkálok, szóval mindegy. Nem szólok bele.[/quote]

:x

Kicsit jobban kifejthetnéd!
Írtam már, hogy a magas csak nem jó, elnéztem múltkor, elcsesztem NA!
A tekercselés a pillén szürkés-fekete. Ezért gondoltam utána arra, hogy csak pillét rendelek. Aztán jött a gyengülő mágnes szöveg, meg a központosítási téma, hát f..sza.
A mély peremezése és postaköltséggel, vagy 2db új mély beszerzésének árkülönbözete számomra a lélektani határon belül van, ezért cserélném ezt is. Olvasván ismételten a mágnesgyengülő szöveget!
Akkor az új mély ellen szól, a mostanság gyenge membrán, vagy mi. A magas ellen a központosítási problémák. A közép ellen valami??

Hallgatnék rád, ha bővebben írnál.
Válaszol
#35
Ami változott az eddigi felálláshoz képest, h. új magashsz kell, a HG 1,9-477 volt az eredeti, most a 443/8 tehető a helyére.
H2000 hangszórókról lehetőleg ne írj privátot, kérdezd a fórumban.
Egyéb témával kapcsolatban az info@hangszoro.net címen vagyok elérhető.

Válaszol

Jelenlevő felhasználók ebben a témában: 2 Vendég