2009. 10. 29., 11:33
No megnyitottam.. már csak Shalafinak kell ide átpakolnia az offból a dolgaimat.. és akkor teljes is lesz a téma.. ezután majd ide fogom pofázni a mindenféle szerelős történeteimet




de megoldottam
). Igaz, a mély hangok zöme eltűnt, és a hangzás életszerűsége is, de a magasa kevésbé irányított, egyenletesen beszólja a teret.. Tudom hogy ezek elég vacak hangszórók..
De azt a célt, hogy minden körülmény között érthető hangot produkáljanak, ami szerintem ezeknek a magnóknak a célja volt, kiszolgálják. Tervezek beszerezni két HC 12,5-öt, vagy újrageneráloztatni az eredeti hangszórókat (szerintem a kosáron kívül minden felejtős.. a mágneskör is repedezett).
Szerintem ez a magnó meg se tudja számolni, hányszor szedtem szét
Szerettem volna rajta egy olyan bemenetet, amire mondjuk számítógépet vagy MP3 lejátszót lehet dugaszolni. Elsőként a PU mebenet 1Mohmos ellenállásait cseréltem 330k-sokra.. működött is, szólt róla a lejátszóm, viszont csak felvétel üzemben. Ezt kiküszöbölendő, megszakítottam a panelen azt a bemenetet, valamint a DIN hüvelyhez tartozó kapcsolóhoz menő vezetékeket, amiket aztán fixen úgy forrasztottam, mintha mindíg ki lenne húzva a dugó. Ezután visszakövettem a panelen és a kapcsrajzon a jel útját, és a balansz poti előtti 100 nanósok előtt szintén megszakítottam a vezetéket. A balansz poti felé a kapcsolók középső lábát drótoztam. Az illesztő tranyós fokozat kimenete ment a kapcsoló felső, a PU din bemenetei pedig az alsó érintkezőkre. Szóval ha nincs bedugva a dugó, minden működik úgy mint eddig. Ha viszont bedugom, a külső forrás a végfokot célozza meg, csak a hangerő és hangszin potikon keresztül, megkerülve mindenféle előfokozatot. Rock hangszínt állítva az MP3 lejátszón egész hallgatható, még ezekkel a SAL-okkal is
Majd talán kifaggatom Shalát, hogy nem-e vállalná majd el az eredeti hangszórók felújítását.. mert az egyiknek a felfüggesztése már elég lágy.. valamint mindkettőnek nagyon irányított a magasa.
Azért nincs épp benne a mechanika 
De meghálálta a vele való foglalkozást: egész stabil masinát sikerült belőle faragni..
Csak a teleszkópantennája lenne meg..
Ideiglenesen zománcozott 1-es rézből csináltam neki dipólantennát, amit a 300 ohmos bemenetbe dugtam be
(az a nagy karika a tetején
bár volt az mindenféle, míg szép kört nem csináltam belőle.. az egyik szomszéd csajszi pl. szivecskét hajtogatott belőle, mikor meglátta
)
Még magasai is vannak módjával.zupp87 Írta:Szerintem ez a magnó meg se tudja számolni, hányszor szedtem szétNincs rajta számláló? .oh.


Mellesleg azért írtam le ezeket itt és az offban, mert ha valaki van olyan elszánt a mai világban, és videoton magnó felújítására adja a fejét, talán támpotot adhat neki ez a pár cikk. Lehet rendes cikket kéne írni a működéséről 
Mondjuk a feladatukat tökéletesen ellátják 
Mindenesetre tipus alapján biztosan sejtetted, mik csücsülhetnek most abban a magnóban.. Apropo Shala: ha eddig nem mondtam, most mondom: van két 12,5-ös kosaram, repedezett ferrittel (a csavarokat borító piros festék sértetlen volt a hangszórókon, szóval nem volt bántva.. magától lett olyan).. valamikor a közel-vagy távoljövőben meg tud az javulni?
Ha a pénztárcámat nézzük.. hmm.. kicsit távoli az a jövő (holnap tanfolyam a t-com-nál, hó végén kezdek diákmeló szinten, első fizetőképes fizu kb egy-másfél hónap
). Egyébként a cél adott: ki kell szolgálják ezt a magnót, és ne legyenek annyira irányítottak, mint a mostani állapotukban. Egyéb extra követelmény velük szemben nincs. Igazság szerint egy sima H2000-res HC 12,5 is megfelelne elvileg 
Eddig nagy hangerőn halványodott a kijelző fénye.. most már nem halványodik 
Előszedtem megint a Visaton BoxSim-et, és paraméterek alapján lemodelleztem a dobozom meg a váltóm. Nem adtam még meg mért átvitelt, hanem csak azokat a görbéket figyeltem, amiket a boxsim az adatok alapján sejtett. És valamennyire tényleg helyesen gondolkodik a progi, mert 1k-n és környezetében mutatott nekem majd' 10dB-es gödröt, 10-12k felett meg meredeken emelkedett, majd 94-95dB-ig. Megfordítottam a magas polaritását, valamint egy párhuzamos 10ohmot a magasra (így a váltó a következő: mélyközép: soros 560uH; magas: soros 4,3uF+soros 5,7ohm+a hangszóróval párhuzamosan 10 ohm).. Boxsim szerint valamennyire kiegyensúlyoztam, 1-2dB-es 1,5k-s kiemeléssel.. És realizálva a dolgot, tényleg. Megjöttek a közepek, életszerűbbek, részletezőbbek lettek, talán picit sokan is vannak, de csak hangyányit.. valamint csillapodott a nagyonerős felső szekció. Lassan már meg is kéne mérnem, mit is csináltam. Viszont tehetem vissza a tunerbe az eredeti dekódert.. mert a buherált már nem sokat ér így.. eltűnt a magas, sok és tolakodó a közép..
De CD-ről kiegyensúlyozottabb, részletezőbb, mint eddig valaha. Megszűnt az AC/DC énekesének orrhangja, valamint Patricia Barber minden suttogását tisztán érteni.. és neki sincs annyira orrhangja. De még szerintem mindig nem tökéletes.. de egy fokkal jobb, mint volt 