Piszkos vásznakra festettelek
2010. június 29., kedd, 00:29
Magányom álmaival festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
szemed a hazug mosoly csaló barnájára,
hajad kócos vörösre borzoltam
béna kezem merev ujjaival,
büszke melled mohón simítottam
soha hozzád nem érő mozdulattal,
öled tüzére szürke hamut szórtam
önző, öntelt irigy lélekkel,
combod feszítettem állat módjára
és Te sikoltva, vértől rémülten
szültél érte pokoli gyűlöletet,
aztán a részegen tántorgó képzelet
szaggatta szét a köldökzsinórt
mi a vak-véletlen játékaként
egy pillanatra összefűzött veled.
Semmi baj Róka....csak ne marj meg senkit...nincs védőoltás a közelben.....
Isten alszik, az ördög lusta
Állókép vetül a végtelenbe,
az idő bénán megáll,
színek fakulnak fekete-fehérre,
sziklák ülepednek porfelhőként
a szétszakadt földekre,
elfolyik az ég, eltűnik kékje,
fekete felhők fagynak jéggé,
halott madarak éneke
reked meg díszlet fák között,
dermedten vár a mozdulat,
az ölelés bilincsként fonódik,
halott testekben pusztul a zigóta,
zongorahúr hangtalan akkordja
őrzi az utolsó táncot,
gyertyaláng ellobbanó lángja
káprázik még egy pillanatra,
csapdába zárt neuron
hal meg ingerhiányban,
a lélek mér abszolút nulla fokon,
templomban omlik a vakolat,
puttók potyognak
málé hívek nyakába,
Mária szemérmetlen szemez
az összes szentekkel,
Isten hortyogva alszik,
az ördög mozdulni lusta,
már egymással sem játszanak,
ránk untak?