Na, közben megépítettem azt a hangszínszabályzót, amit itt ecseteltem, és amivel kísérleteztem. A tanszéken beélesztettem labortáppal, szépen működött. Itthon megpaneloztam a végfokhoz a tápot (ahhoz, amit megépítve bemutattam,mert ahhoz még légszerelt, dróttal a dobozba kötözött táp volt

//az AET230 dobozában van//), kiegészítve egy 24V-os áteresztőtranzisztoros-zener diódás stabilizátorral. Nos, egy külső végfokkal működött is, azonban (szemléltetvén építési tapasztalataim hiányát) a létező összes lehetséges földhurkot elkövettem, közben meg a létező összes gerjedést produkálta a végfokom

Ezen tevékenységemmel 2 pár végtranzisztort tanítottam meg repülni.. Tanácsolom kezdőknek: eszükbe ne jusson asszimetrikus tápos végfokkal játszani kezdésnek, főleg hangszínszabályzóstól, vagy sztereóban.. Ugyanis ott a GND-n is szépen átfolyik a nyugalmi áram. Sokadik próbálkozásra sikerült feléleszteni gerjedés nélkül (azonban picit brummos

). Eddigi tapasztalataimra építve áttervezem a végfokpanelt.. előnyben részesítve ott is a csillag topológiát, és jó alaposan átgondolom a sztereó változatát az egésznek.. mert most még csak monó. Ja, és én okos, a 2x4700u puffer mellé ugye beterveztem egy 1000u-s low esr elkót, a végfokpanelra. Ez mind szép és jó, csakhogy a biztosíték így az 1000u elé került.. és most kiderült, hogy gerjedés esetén épp elég bika van a kb. 60V-ra feltöltődött 1000u-s kondiban, hogy zárlatba röpítse mindkét végtranyót. Szóval még e téren van mit tanulnom, de én hülye, saját káromon teszem

Mindenesetre ahogy a multkor említettem, eléggé sikerült lecsökkenteni a hangszínszabályzókör hibáját lineáris beállításnál.. és egyébként egész hallgatható. Nem rongálta meg hallhatóan a hangképet, hosszan hallgatva nullán kb. olyan, mint azelőtt.. Pedig nincs benne semmi boszorkányság, elég egyszerű kapcsolás, 3 tranzisztorral.
Megj.: Ne hidjetek a 22 ohmos 2W-os ellenállásnak, ha vörösen izzik.. még utána is képes működni 22 ohmos ellenállásként

(az említett állatot élesztés közben használtam.. majd amikor azt hittem, oké, és kihagytam, na akkor derült ki még valami nemfrankó.. és már röpültek is a tranzisztorok

)
Megj.2.: Ja, és végre szereltem bele egy bekapcsolásjelző piros ledet

Eredetileg izzó volt helyette.. külön 6V-os szekunderrel a trafón.. nem bonyolítottam túl: dióda+220ohm+ a LED

Azzal a piros kupakkal olyan glim-lámpa feelingje van..
