Tényleg rossz a fülem

Épp azt tesztelem, hogy huzigálom ki és dugdosom vissza az A-osztályú meghajtófokozat emitter-ellenállását váltófeszen söntölő kondijait, egyszóval változtatom a nyílt hurkú erősítést. De nem tudom miért.. én semmi különbséget nem hallok. Pedig elvileg 1-2 tized %-ot minimum megugrik a THD a söntölő kondik nélkül. De az én fülemnek kb. ugyanúgy szól.
______________________________
Közben megépítettem rendesen is (lásd: Képesség rovat). Hallgatózok, de nem hallok különbséget a próbapaneles verzióhoz képest. Könnyen megépíthető, stabil erősítő. A hangja pontos, és precíz, azt adja vissza, amit a bemenetére kapcsoltunk. Valamint az a sejtésem, hogy bár még nem számoltam, elég kicsi lehet a kimeneti ellenállása (én ~x10mOhm nagyságrendre saccolok), ezáltal jó nagy a Damping-faktora. Ezt az is bizonyította, hogy 90%-os kivezérlésen elkezdtem ki-be kapcsolgatni a 8 ohmos terhelést, de a szkópkép meg sem rebbent. Hiába a 0,47 ohmos kollektor-ellenállások.. szépen dolgozik a hurok. Így a hangszórónak is jól megmondja a magáét. Mindazonáltal jó kis erősítő: preciz, részletes hanggal. Ha "rózsaszínmajompöcsefa" dobozba nem is fog kerülni fehérvakondbőr tanúsítvánnyal (By Roka

), szerintem egy szolid 19"-os rack-ben megállná a helyét akár egy kisebb stúdióban, akár egy színpadi kontroll-rendszerben. Majd ha levizsgázgattam, fejlődik majd tovább a dupla-darlingtonos verzió is >100W-ra
_________________________________________
Jó dolog ez a kompozit darlington. Szinte forróra hajtom a végtranyókat, de nem mászik felfelé a nyugalmi áram. Bár konkrétan nem tanították, rájöttem ennek okára (aki tanulni szeretne, annak most itt lesz):
A kompozit darlington (szokták még komplementer-darlingtonnak is nevezni) jellegét az első tranzisztor határozza meg (felső ágban -vegyük most azt- ez NPN). Az eredő darlington tranzisztor emitterkövetőben üzemel (közös kollektoros kapcsolás), így az első tranzisztor is alapvetően. Emitterkövetőnek a kollektorköre meg köztudottan áramgenerátoros, az eredő kollektor ellenállást a végtranyó B-E átmenete és az előfeszítő kollektor ellenállás adják. Megfelelő nyitó előfeszítés esetén hiába változik hőmérsékletre a végtranzisztor B-E diódájának nyitófeszültsége, ez nem okoz növekvő bázisáramot a meghajtó tranzisztor kollektorkörének áramgenerátoros mivolta miatt. Cserébe viszont a meghajtókat kell hőkompenzálni, mivel a munkapontbeállító tranzisztor konstans előfeszítő feszültséget biztosít (tulképp. Zener-diódaként viselkedik), de legtöbbször fizikailag könnyebben megoldható a dolog, lásd: B5, alulemez (én is úgy tervezem megoldani). A végtranzisztorokkal közös bordára tenni a munkapontbeállító tranzisztort.. sokszor elég körülményes.