HANGSZORO.NET fórum

Teljes verzió: Erősítők (épített) (nem szub)
Jelenleg könnyített verzióban tekinted meg a fórumot. Megtekintés teljes verzióban teljes formázással és grafikai elemekkel.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Nem kel ezüstöset venni. Sima szilikon pasztát, vagy grafitosat. Tongue Vagy csilám helyett eleve szilikon lapkát.
Az ezüstöset felejtsd el, ha nem akarsz IC halált. Sok drága processzor végzetét okozta már. .zsepi. Sima minél sűrűbb szilikonzsír. Pl. NICRO.
h_jozsi Írta:Azért ha kezedbe kerülne egy pár tantál is, mérhetnél még egyet. Azaz kettőt. Azaz négyet, ha jól látom.
Mértem tantált .
Az eredmény lényegében azonos az előzővel .
Ha fontos megkeresem a mérési jegyzőkönyvet , aztán beírom ide .
Lécci! Merő kíváncsiság vagyok. .??.
Jó .
De nekem azért gyanús egy kicsit .
Lássuk, hadd okuljunk belülle.
Kint maradt a munkahelyemen , csütörtök reggel hazahozom .
Hűtőzsírom van két tubussal, mert adták a proc. hűtőkhöz. Az egyik fecskendős ezüst színű, a másik Zalman CSL 850-es fehér színű. Ha a TDA-k érintkeznek a bordával az itt nem okoz gondot, mert most szigetelés nélkül vannak rajta. Tehát próbálkozhatok. Meg van ellenállás mérőm. Big Grin
Van szigetelő lapom. Hogy lehet megállapítani, hogy csilám vagy szilikon? Az egyik egy kicsit megtört és mintha rétegekre ment volna szét (buborékos lett). Akkor ez csillám?
Az átlátszó, réteges szerkezetű a csillám, szinte papírvékonyságú, törékeny. Szerintem ez a jobb választás, mert a vékonysága miatt több hőt ereszt át magán. A vastagabb anyag jobban hőszigetel, akkor meg semmit nem ér a hűtés. A szilikon hajlítható, rugalmas. A fehér zsír tök jó lesz, a másik kuka.
Akkor nekem csillám van.
Felraktam pár képet az elektronika világából .haha. : Link
Tantál .
C1 :17 uF , C2 :19.3 uF
Párhuzamos : 35.5 uF
Egyik megfordítva :36 uF
Mind a három soros : 8.9 uF

Jozsi , az a gyanúm Te engem csak dolgoztatni akartál .

Csak úgy - Az a kondentátor amelyiknek két különböző anyagból van a fegyverzete , v. azonos a fegyverzet de két különböző anyagból van a szigetelés ,magától feltöltődik .
Még hogy én dolgoztatni? Micsoda feltételezés ez?

Mégeccer kösz a méréseket, töröld meg izzadt homlokod. Mermég kicsípi a szemed asz isszaccság... .ok.

Marad a 2x47uF asz erössittöbe. .cool.
Csak egy-két mondat a hűtésről: nekem a TDA2030 hűtése csatornánként egy-egy kb.8x20 cm-es, 4-es sima, egyenes alu lemez. A doboz két oldalán, belül futnak, és röhögve elgyőzik. Nem tud úgy felmelegedni, hogy ne állja a kéz. .kiraly.
Próbáld meg alacsony frekis szinusszal maximumon, akkor melegszik rendesen.
Nem hiszem hogy jóllakok a rajta sült rántottával. .ehes. .zold.
A TDA szakértőket kérdezném, hogy a 2030-as után álló betű (AV, V, H) mit jelent? Mert biztos sokat, ugyanis az árban akár 10x-es eltérés is lehet.
A: gyártó és a max. üzemi feszültség különbözik.
H és V pedig a lábak helyzetére utal, horizintális és vertikális lenne...
Elsőre én is ezt gondoltam a H/V-ről, de a leírásban ugyan hivatkozik a H/V típusokra, de a méretezésnél csak az álló változat létezik. Nem úgy, mint az LM 1875-nél. Ráadásul miért kerülne a H-s 736 Ft-ba, míg az AV-s 111 Ft-ba? A lábgörbítgetés 625 Ft? .hehe.
Pedig a hv azt jelenti, de szerintem évek óta csak egyféle típus kerül le a gyártósorról, az álló változat. A többi régebbi beszerzés ára lehet, vagy másik gyártó másik forgalmazó. Mutatok egy éredekes képet: http://hangszoro.net/laci/forum/lex2.gif
A 7eFt-osból még van 2. Gyorsan vedd meg. Big Grin
Érdekes. Az erölködőmben A-s van és ST-s (SGS-Thomson)
SOS rohanok bevásárolni. Veszek minifúrót, 2030-at, TDA7294-et, meg néhány apróságot.
A 2030 milyen minőséget képvisel a hájend berkein belül ?
Tegnap láttam az egyik lomisnál mini fúrókészletet , meg sem kérdeztem mennyiért adná . Most meg a guta kerülget .
Én vettem egyet 1800-ért. Tápnak PC tápot használok. Big Grin
Nem hagyott békén a dolog , elmentem és megnéztem újra , tüzetesebben . A műanyag koffer tartalma : 2 db akkumulátoros markolat , amire rá lehet rögzíteni a fúró v. csavarozó adaptert , + egy hasonló módon rászerelhető halogén lámpa . A fúró adapter : villanymotor a tengelyére szerelt kisméretü tománnyal , 2db van belőle . Csavarozó : hasonló motor ,áttétellel , szintén 2 db . + 1 db töltő .
Nem tudtam 2000-ről 1500-ra lealkudni , így aztán elmaradt az üzlet .
A bolti ára szerintem 20 - 30000- körül lehet
A márkásnak (B&D, Bosch, ...), de nem a kínai szarnak, ami vagy szétesik, vagy elromlik az első fúráskor.
A B&D-nek láttam ilyen cuccát 16 körül normál akkus csavarozó méretben, ami túl nagy panelfúráshoz.
Ha a fóró forog minyimun 15000/perc, akkor buli. .cool.
Ez ahhoz képest kicsi . Kb. másfélszer akkora a motorja mint a Triplex , csak komolyabb a kivitele ,és spéci kis fogaskoszorús tokmánya van .
Ha nem lenne állványos fúróm , megadtam volna a 2000-ret .
Ti mivel kábeleznétek az erősítőt belülről? A tápnak 0,75-1-es keresztmetszetű sodrott vezetéket gondoltam, a jelnek viszont vagy árnyékoltat vagy láttam olyat is, hogy CAT5-tel van bekötve. Ez utóbbi szerintem zavarvédelem szempontjából nem valami jó, mert a trafó is a dobozban van. Kicsi a doboz és EI magos a trafó. Szóval milyen vezetékeket? Ha árnyékoltat, abból milyet?
Kedves Lex és Többiek!

Jól bevált jelvezetékezéshez a kéteres, árnyékolt madzag, amiből a belső két szálon fut a jel és az árnyék a következő panelon, vagy a másik végén van közösítve a hidegponttal. Ez nem szed össze zavarokat és a kvázi-szimmetrikus kivitel a hangzásra is jótékony hatású lehet. Minden panel önállóan van a táphoz vezetékezve. A vezeték anyaga nem kritikus, de vannak különbségek a hangzásukban, az olcsó riasztó-vezeték, vagy tűzjező-kábel nagyon jó, hangzásra is.
Üdv! SMA
A riasztó/tűzjelző kábelt tápnak gondoltad?
A trafó szórását lehet csökkenteni , réz lemezzel . Ismered a módszert ?

A csövesben VdH kábelt használtam , hangra .
Anód feszre meg 2.5-ös szilikon szigetelésüt . Ez viszont már a hülyeség kategóriába tartozik .
Kedves Lex és Többiek!

Jelvezetéknek. Az iránya is számít, a feliratból azonosítható, még ezt is meg lehet hallani. Smile
A táphoz sima sodrott, vagy egyeres, teljesítménytől függő vastagságú vezeték kell, érdemes az ereket egymással összesodorni, akkor az általuk keltett zavar is kisebb lesz. Mániákusok összefonhatják, akkor a nagyfrekvenciás zavarok is jobban kiszűrődnek.
Üdv! SMA
Köszönöm. Az eddig említett jelvezetékekkel az a gondom, hogy ugyan kifelé árnyékolt, de a jobb és baloldal egymás mellett futnak, tehát áthallást okoznak. Ezért olyan megoldást gondolnék jónak, ami erenként arnyékolt.
Mócsing Írta:A trafó szórását lehet csökkenteni , réz lemezzel . Ismered a módszert ?

Hallottam ilyesmiről, de a módszert nem ismerem. Elmondanád?

PS: A VdH tényleg durva, főleg, hogy a kis 2030-as rendszerem nem kerül annyiba, mint ez a kábel. Tongue
A szórást úgy tudod csökkenteni , hogy vágsz olyan széles rézlemezt mint a cséve . Ráhajtod a csévére , de nem viszed át a vas alatt, hanem megkerülöd vele , és a végeit összeforrasztod . Lényegében kapsz egy egy menetes , rövidrezárt tekercset , amiben csak a szórt mágneses tér indukál feszültséget . Ugyanezt a torroidnál is meg lehet csinálni .
Kedves Lex és Többiek!

Csatornánként gondoltam a jevezetékezést a kéteres madzaggal!
Egy csatorna kéteres vezetékkel, a belső ereken fut a jel meleg és hideg vezetéke, az árnyék csak a következő fokozat panelján van bekötve. Ez a kvázi-szimmetrikus jelvezetés. Bemenetnél csak a két ér, az árnyék a panelon van bekötve csak és így tovább. Nyilván mindkét csatorna hasonlóan van kivitelezve.
Szerintem ez már érthető, ha eddig nem írtam le így.
Toroidra nem kell réz-árnyékolás! Hová tennéd?
A torid nem szór, ha jó, - ha szór, akkor ki kell szórni.
Üdv! SMA
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18